Dolgok, melyek csak lógnak a levegőben hetek, hónapok vagy akár évek óta. Legyen szó szakításról, barát/barátnő elvesztéséről, vagy épp végső távozásról. Egy idő után azt állítod, jól vagy, túl tetted magad, erős vagy, és nyitott vagy a világ felé. Mosolyogsz, pörögsz, éled az életed, új emberekkel találkozol, új dolgokat csinálsz. 
Más leszel, mint előtte voltál, úgymond kifordulsz magadból és valóban elhiszed, hogy az az „aprócska seb” a lelked mélyén meggyógyult. A fájdalom, amit okozott elmúlt… Majd jön egy álom, a rádióban megszólal egy ismerős dal, a tárcádból előkerül egy réges-régi fénykép, és a nyugodt kis életed a feje tetejére áll. Újra átéled a fájdalmas emlékeket. És abban a pillanatban ráébredsz arra, hogy egy lezáratlan kapcsolattal állsz szemben. Mert, ha valakitől végső búcsút vettél, és valóban lezártad a dolgot, ezekben a váratlan pillanatokban nyugodt vagy és mosolyogsz. 
Nincsenek gombócok a torkodban, nem ver hevesebben a szíved. Elönt egy bizonyos meghitt állapot, amikor már úgy tudsz visszaemlékezni, hogy hálás vagy a boldog pillanatokért, vagy a leckéért, amit az adott kapcsolatból tanultál. Tedd fel a kérdést, jól vagy? Sikerült elengedned? Megélted a fájdalmat? Lezártad? Vagy csak elmenekültél a valóság elől egy világba, ahol azt hitted, minden sokkal könnyebb lesz…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: