Ahogy az idő, úgy változunk mi is. Hogy milyen irányba, azt nem a mi kötelességünk eldönteni. Azt mondják, tavasszal a természet újra éled. Valahogy olyankor én is azt érzem, mintha kapnék egy másik esélyt. Mintha én is minden éven újra születnék. Majd az idő múlásával, ahogy, jön a nyár, az ősz, a tél is, külső körülmények hatására azt tapasztalom, hogy változom és előfordul, hogy a rengeteg változás során nem találom a helyem a világban.
Ilyenkor sokan kifordulnak önmagukból, és megtesznek dolgokat, amiket előtte soha. Vannak, akik mások segítségét kérik, hogy megtalálják a helyes utat, de vannak olyanok is, akik elzárkózva a külvilágtól, minden segítséget ellöknek maguktól, és egyedül, mélyen magukba nézve próbálják megoldani a saját problémájukat. És vagyunk mi… Emberek, akik már mindhárom csoporthoz tartoztunk, de valahogy egyik sem vált be.
Úgy gondolom, hogy rá találni önmagunkra, nem egy egyszerű feladat, hisz fogalmunk nincs, hol kezdjük, mit csináljunk, vagy épp merre induljunk, csak azt érezzük, hogy lépnünk kell. Van, hogy távoli helyekre utazunk, új emberekkel találkozunk, új dolgokat tanulunk, és reméljük, hogy a távolság, egy ismeretlen város, egy ismeretlen környék, az ismeretlen arcok majd segítenek, de végül ráébredünk arra, hogy bár jól éreztük magunkat, a lábunk mindig odavisz, ahova a szívünk húz…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: