Szerencsére kevés olyan pillanat van az életünkben, amikor úgy igazán megsérülünk. De abban a pillanatban, hogy találkozunk egy ilyen esettel, változások sora köszönt be életünkbe.
Igen. Vannak olyan fájdalmas események az életünkben, amik óriási változást idéznek elő életünkben azzal, hogy úgy törik darabjaira az életről való pozitív elképzeléseinket, ahogy egy bomba képes romokba dönteni városokat.
Igen, elég egy szó, egyetlen mondat, és bumm. A világunk a szemünk láttára hirtelen összeomlik. A romokat figyelve az első, ami ilyenkor eszünkbe jut, hogy majd az idő segít, hisz egy idő után, mikor elég energiát gyűjtöttünk, a romba döntött világunkat végül mindig újra építjük. Szebbé, jobbá formáljuk. Kedvünk-kényünk szerint alakítgatjuk. Személyiségünk – jó vagy rossz irányba -, de nagyot változik. Építkezünk. Ugyanakkor mély fájdalmaknál sokszor előfordul, hogy a váratlan semmiből felbukkan egy porrá égett ház sérült tégladarabja – egy dal, egy álom, egy ismerősen csengő hang, egy ismerős arc képében -, és arra a kegyetlen érzésre emlékeztet, amit a robbanás pillanatában olyan hevesen éreztünk.
De akárhogy nézem, akármilyen szép és tökéletes is az újonnan teremtett világ, a múlt igazán mély sebei szívünkbe épülve mindig a nyomunkban lesznek. És bizony számolnunk kell azzal, hogy – olykor-olykor – a fájdalmas emlékek újra, és újra berobbannak a képünkbe, elfelejtett kérdéseket hagyva maguk mögött…
