Rúzs és Budapest

Special, deep feelings

Ian-Somerhalder-Nina-Dobrev-Shop-Christmas-Trees-VideoKorábban csak legmerészebb álmaimban gondoltam, hogy létezik igazán erős és mély kötődés. De legbelül mindig is azt kívántam, hogy egy nap olyan különleges érzéseket tápláljak majd valaki iránt, ami felülírja az erős érzésekkel kapcsolatos összes elképzelésemet.
Alig egy éve – remélve, hogy elfutok a problémáim elől – távolra utaztam. Akkor találkoztam Vele. Az igazság az, hogy a testemhez kapcsolódó összes ujjam elegendő lenne ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor láttam. Mégis nyugodtan kijelenthetem, hogy a lehető legkülönlegesebb pillanatokkal ajándékozott meg. Különlegességébe hosszú hónapokig kapaszkodtam, majd, miután az élet elvette tőlem, mint mindig, most is menekültem. Egészen Párizsig.

Távol – a szerelem és a fények városában – azok a fájdalmak és sérelmek, amiket itthon hagytam, az állandóan körülöttem keringő kérdések, reményeimnek megfelelően úgy tűnt, teljesen elcsitultak, és hazatérve úgy döntöttem, hogy az illetőnek végleg távoznia kell az életemből. Sokkal könnyebben ment, mint azt valaha is sejtettem. Szentül hittem, hogy valóban jó úton haladok. De egy nap Vele álmodtam, és ez sok mindent megváltoztatott. Rég álmodtam vele, most valamiért mégis sikerült. A legfurcsább pedig az volt, hogy mintha tudtam volna, hogy álmodom. Olyan volt, mint egy éber álom.

A tudatalattim által kreált világban épp menekültem, majd hirtelen az Ő lakása előtt álltam. A kezem megragadva elvitt hajókázni. Egy szót sem szólt. Az egész olyan nyugodt, és csendes volt. Mellette újra olyan biztonságban éreztem magam, mint korábban bármikor. Majd hirtelen vihar támadt, és Ő mindent megtett, hogy mentse a menthetőt. Visszafordultunk, de addigra a korábban stabilnak tűnő hajó ingatag kenuvá változott, Ő pedig csak evezett. Azon dolgozott, hogy engem biztonságban tudjon. A parthoz értünk. Segített kiszállnom, majd Ő következett. Kezem felé nyújtottam, és kiáltottam, hogy „Kapaszkodj belém!”. Még most is látom, ahogy felém nyúl, majd egy erősebb hullám nagyot lökött rajta, és bumm, kipattant a szemem.

Különös volt, és egyben ijesztő is. Majd, miután felébredtem, igyekeztem nem gondolni az álmomban történtekre. De az elkövetkezendő napokban szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Egész testem zsibbadt, gyomrom égett. Nyűgösségem, és idegességem pedig egyre csak erősödött. Volt, hogy beszédes énem csak annyit tudott mondani: „Most inkább ne beszélgessünk!” Nem tudtam, mi ez az egész. Fogalmam nem volt, hogy mitől törtek ki belőlem ezek a hullámok. Majd pár nappal később egy váratlan információ kérdésemre választ adott.

damon-dying_1Akkor éjjel, mikor volt az a különös álmom, ez a bizonyos illető nem csak álmomban, de a valóságban is az életéért küzdött, és egészen addig, amíg érzelmi hullámok uralták a mindennapjaimat, kórházban volt. Miután szívem feldolgozta a híreket, mintha kiléptem volna a testemből, és önmarcangolásba kezdtem. Hogy mennyire voltam dühös magamra, amiért nem figyeltem az álmom mondanivalójára? Hogy mennyire haragudtam magamra, amiért a múltban hagytam, hogy távozásával megvédjen? Hogy mennyire volt bűntudatom amiatt, hogy mi lett volna, ha…? Hogy mennyire bántott, hogy nem látogattam meg? Hogy csak utólag tudtam meg, mi történt vele? És mennyire akadtam ki a már-már figyelmeztető érzéstől, ami napokon keresztül uralkodott rajtam? A válasz mindegyikre ugyanaz: rettenetesen.

És most… Itt vagyok, újabb és újabb megválaszolatlan kérdésekkel körülvéve. Bár a kirakós darabjai egyre jobban a helyükre rendeződnek, és a legfontosabb kérdésemre már választ kaptam, mégis megrémít ez a furcsa kötődés. A különlegesség. Egy érzés, ami valóban mindent felülír. Tudtam-e egy évvel ezelőtt, mit kívántam? Tisztában voltam-e vele, hogy olyan különlegességre vágytam, ami mindamellett, hogy egész lényemben változást idézett elő, közben teljesen felemészt? Vajon mi féle kötődések ezek? Vajon valóban érezhetjük-e, hogy valaki, aki oly sokat jelent nekünk, élet-halál közötti állapotba kerül? Vajon van-e összefüggés az álmom és a valóság között?

1341997367_10Nos, fogalmam nincs. Bár korábban is helyesek voltak a Vele kapcsolatos megérzéseim és álmaim, Párizs után azt hittem, sikerült elszakítanom a hozzá fűződő köteléket. De tévedtem, és itt az ideje, hogy végre megtanuljam, hogy: bár elfuthatunk a problémáink, a félelmeink, az érzéseink elől, de végső soron nem menekülhetünk. Mert a valóban különleges érzéseket nem tudja elpusztítani se idő, se tér, se a természet rendje. És bizony el kell fogadnunk, hogy ha különleges érzésekre vágyunk, az nem feltétlenül jár happy end-es végződéssel. De történjen bárhogy, legalább elmondhatjuk magunkról: volt az életünkben legalább egy olyan személy, aki iránt olyan erős érzéseket tápláltunk, hogy testünk minden porcikájával érezzük, ha az illetőnek igazán szüksége van ránk. Ez pedig, azt hiszem, mindennél többet ér…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!