Ha munka, akkor az az én naptáramban a hétvégét jelenti. Így nem nagyon érzem át ezt az „utálom a hétfőt” állapotot. Mi több, a hétvégéről se tudnám azt mondani, hogy nem szeretem, pedig aztán én tényleg akkor dolgozom. Így hétvégi programokat csak ritkán tudok szervezni, mégse bánom. Mivel karrierista és maximalista vagyok, talán az az egyetlen hátránya a hétvégéimnek, hogy délelőtt nem tudok semmi olyat csinálni, amivel nagyot léphetnék előre. Hétvégén ugyanis megáll minden, amivel közelebb kerülhetnék álmaimhoz.
Na jó, nem teljesen minden, hisz ha úgy van, írok. De azzal nem szeretem elütni a délelőttöket. Nem azért, mert lusta vagyok, hanem egyrészt azért, mert ha belemerülök, akkor bizony nem lesz kedvem bemenni a munkahelyemre, hisz a történet félbeszakad a nagy lendület ideje alatt, és annál nincs bosszantóbb érzés. Másrészt pedig azért, mert írni igazából este szeretek.
Szóval, mindent összevetve én elég hevesen várom a hétfő reggeleket. Minden új hét egy új esélyt, lehetőséget tartogat számomra. Nem mindig tudom, és látom tisztán, hogy mik várnak rám, ha elkezdődik egy újabb hét, de ha hétfő, akkor én vagyok az egyik legaktívabb ember, akit valaha is ismertem. Még ha az első pár órát lakásom négy fala közt is töltöm. De a hét első napján mindig korán ébredek. Reggelimet frissen készítem, egy jó nagy adag kávéval indítom a napomat. Új regény olvasásába kezdek. Új lehetőségek után kutatok. Bele vetem magam a rádiós és online hírekbe, látom és hallom, ahogy a hétvégén punnyadó világ elkezd vészsebességgel haladni a saját medrében, és tudod, mit észlelek? AKTIVITÁST, ÉLNI AKARÁST. Még ha az olykor csak panaszkodásban is merül ki.
A hétfőt úgy tudnám leírni, mint a városi életet, ami az éjszakai szunnyadás után a reggeli órákban újra éled. Ha a hét elkezdődik különböző ingerek érnek minket. Újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodunk. Véletlen találkozások részesei lehetünk. Látásmódunk bővülhet, változhat, és lehetőségek ezreit sodorja elénk a világ. Mert élünk. Mert akarva-akaratlanul kimozdulunk a valóságba. Hisz valljuk be, sokan a hétvégén kizárják a külvilágot, amivel nincsen gond, de mégis. Kevés az aktív pihenő. A szobájuk falai közt megbújva, meghitt hangulatban töltik azt a pár órát, ami pihenésre adatott.
Ehhez én nem tudnék hozzászokni. Szerencsére nem is kell, hisz hétköznapjaimat eseménydúsan töltöm. Ha nincs tenni valóm, akkor keresek magamnak, mert nem bírok a fenekemen maradni. Szó szerint ingerültté tesz a hosszú távú semmittevés, így próbálok menni, amíg csak lehet, hisz a csodák odakint várnak ránk, és mivel hétvégén dolgozom, így a hétvégi munkaidő alatt is rengeteg pozitív inger ér. Szóval akárhogy nézem, nincs lehetőségem unatkozni. Nincs olyan nap az életemben, amire azt mondanám, hogy utálom, vagy épp “aj, ne már, már megint hétfő van!?”
Talán mindez azért van, mert szeretem az újdonságokat. A kezdeteket. Egy új kezdet mindig tartogat magában némi izgalmat, némi bizonytalanságot, sikert vagy épp kudarcot. Lehetőséget a változásra. És talán én vagyok az egyetlen olyan általam ismert személy, aki már-már szomjazik a változásra. Aki nem fél lépni egyet, annak reményében, hogy az az egy lépés az első lépés azon lépésszámok közül, ami elvezet oda, ahol az lehetek, aki lenni akarok.
És a hétfő? A hétfő mindig segít nekem ebben…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: