Fordított szék: Ha egy álom valóra válik – I.rész

Hol is kezdjem? Istenem, ha le tudnám írni, mit is érzek! Bár erre a szerkesztőm, akinek irtó hálás vagyok – nemcsak szakmai segítségéért, hanem lelki támogatásáért is – csak annyit mondana: olyat nem mondunk, hogy nem tudjuk leírni! Író vagy, meg kell tudnod fogalmazni, mit érzel. 🙂

Szóval, megpróbálom.
Kilenc évvel ezelőtt, pontosan novemberi hónapban elveszítettem a bátyámat. Nem sok emlékem van Vele kapcsolatban. De az a mai napig kristálytisztán él a tudatomban, hogy létezése elegendő volt ahhoz, hogy azt érezzem, biztonságban vagyok. Egy nap mégis elment, és távozásával mindent megváltoztatott bennem. Dühömet és bánatomat maximalizmusba, törtetésbe fojtottam. Fájdalmamról egyáltalán nem beszéltem.
De egy nap, az évek során felgyülemlett megannyi kimondatlan érzelem, a szótlanság írás formájában tört ki belőlem. Bátyám halálát, és életem egyéb veszteségeit végül az üres lapok segítettek teljesen feldolgozni. Mikor írni kezdtem nem gondoltam volna, hogy kevesebb, mint két éven belül kiadják első könyvemet. Meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is képes leszek regényt írni.

De az élet megállás nélkül olyan helyzetekbe sodort, olyan elismerésekkel ajándékozott, olyan lehetőségeket tárt elém, amik azt jelezték, jó úton haladok. Mindig voltak furcsa megérzéseim, egyfajta jelző hangok, amik mintha utasításokat adtak volna. Mint például: menj erre, vagy arra! Maradj még kicsit! Ne akard megérteni! Élj a lehetőséggel! Engedd el! Várj még! Beszélgess VELE! És egy nap, nem is olyan régen, egy ilyen hangnak köszönhetően messzire utaztam, és megfordítottam egy fekete széket. Egy széket, ami alapjaiban változtatta meg az életemet. Ugyanis egyetlen helyzetváltoztatás elegendő volt ahhoz, hogy életem és gondolkodásmódom száznyolcvan fokos fordulatot vegyen. Megismertem valakit, aki tanácsaival, személyiségével, a benne rejlő megannyi szeretettel, odaadásával és támogatásával segített abban, hogy bízzak önmagamban, a tehetségemben, az útban, amit magamnak választottam.

Elhitette velem, hogy nem számít, mi történik az életben, képes vagyok valóra váltani legmerészebb álmaimat. De persze az út nem volt olyan egyszerű. Mi több, annál sokkal, de sokkal nehezebb és fájdalmasabb volt. Hányszor, de hányszor éreztem, hogy én ezt feladom? Hányszor kerültem olyan helyzetbe, ahonnan azt éreztem, nincs kiút? De a korábban is sokszor megszólaló belső hang nem hagyott nyugodni. Addig motoszkált a fejemben, addig suttogta a fülembe, hogy ne adjam fel, hogy ha akartam volna, se tudtam volna leállni. Volt, hogy éjszaka kipattant a szemem és, mintha rám parancsoltak volna, hogy: ezt most le kell írnod! Előfordult, hogy napokig nem aludtam, csak írtam, írtam, és írtam, és csak bízni tudtam a Sorsban, a NAGYBETŰS SORSBAN, hogy majd a maga módján úgyis segít, hogy ez a könyv egy nap ott lehessen a boltok polcain.

És ez az álom most valóra válik. Hosszú, küzdelmes hónapok után, de valóra válik.

Biztos kíváncsiak vagytok, hogy mit rejtenek a sorok? Hogy miről szól a történetem? Egy olyan fiatal nő életéről, aki minden kétséget kizáróan hisz a sorsban. Aki hisz abban, hogy a legfájdalmasabb dolgokat azért kell átélnünk, hogy helyére valami sokkal, de sokkal jobb érkezzen.

Ajánlom azoknak:

• akik szintén hisznek a sorsban,
• vagy, akik elveszítették a hitüket;
• akik nem találják a válaszokat a miértekre;
• akik néha úgy érzik, kegyetlen játékot űz velük az élet;
• akik nem tudják, hogyan vészeljenek át egy nehéz korszakot;
• akik erőtlennek érzik magukat;
• akik elveszítették az összes reményüket;
• akiknek vannak olyan álmaik, amiken mások csak nevetnek;
• és nem utolsó sorban azoknak, akik hisznek a mindent elsöprő szerelemben.

Ezzel a regénnyel szeretném elmondani a világnak, köztük Neked, Kedves Olvasóm, hogy hinned kell abban, hogy: ahol az élet elvesz, ott kivétel nélkül mindig hozzá is tesz!

Én már tudom, hogy ez így van, és mára a világ egyik legboldogabb embere vagyok, de tudnotok kell, hogy egy évvel ezelőtt a poklot is megjártam. Ezt a történetet pont azért írtam, hogy segíteni tudjak. Magamnak, és egy nap másoknak. Felmerülhet a kérdés, mit tudhat egy huszonéves lány az életről? Nem vagyok Paulo Coelho, vagy Müller Péter, sem Ernest Hemingway. Nincs még pszichológia diplomám. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteget kell még tanulnom. De ha történetem csak egyetlen embernek képes lesz támaszt nyújtani, már elégedett leszek.

Kíváncsi vagy arra, hogy válik valóra egy korábban elérhetetlennek tűnő álom? Szeretnéd hinni, hogy Neked is sikerülhet?
Blogomon, és hamarosan induló weboldalamon nyomon követheted.

Köszönöm az Álomgyár Kiadó minden munkatársának, hogy segített egy újabb álmot valóra váltani!