Egy lépéssel előtted…
Tisztában vagyok vele, hogy van még mit fejlődnöm. Mint ember, mint nő, és nem utolsó sorban, mint író. De mivel teljes biztonságban érzem magam az úton, amit ÉN választottam, úgy érzem, ez menni fog.
Hisz kétségtelen: akárhányszor, mikor az álmaimon dolgozom, vagy épp csak beszélek róluk, én magam és mások is érzik, hogy feltöltődöm. Ragyogok, áramlik belőlem a naiv, őszinte hit, szenvedély, határozottság, és az érzés, hogy soha nem adom fel! Talán pontosan emiatt a hozzáállásom miatt kapok egyre több támogatást, pozitív elismerést, figyelmet, és nem utolsó sorban szeretetet. Ezek pedig mind arra ösztönöznek, hogy még határozottabban haladjak a céljaim piramisának csúcsa felé. De mindig akad egy olyan ember, aki negatív, sértő szavaival vissza akar rántani. Alapvetően meg sem hallom a pesszimista megjegyzéseket, de rosszabb, és érzékenyebb napjaimon egyszerűen nem tudom csak figyelmen kívül hagyni azokat, és ilyenkor egy pillanatra hitem meginogni látszik. Persze, tudom: nem szerethet mindenki! Se engem, se az írásaimat, de mivel érző lény vagyok, és én mindig pozitívan állok az emberek próbálkozásaihoz, igenis rosszul tud esni mások velem kapcsolatos negativizmusa.
Mikor azon töprengek, hogy egyes embereknek mi hasznuk származik ebből a hozzáállásból, eszembe jut, mennyivel könnyebb volt gyereknek lenni. Hisz emlékezz gyermeki énedre! Mikor ültél az íróasztal előtt, és az óvodai házi feladatodon dolgoztál: rajzold le, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel! Sokan hercegnőként vagy szuperhősként ábrázoltuk magunkat. De nézzük a reálisabbakat: énekes, balerina, tűzoltó, orvos, mentő, katona, rendőr, színész, focista, ápolónő, és még sorolhatnám. Biztos vagyok benne, hogy büszkén, vagy épp kicsit félve mások véleményétől, de mikor másnap megmutattad rajzod, hitted, hogy egy nap az leszel, akinek akkor ábrázoltad magad. És nem igazán hallottad, hogy ugyan, ne is álmodj róla! Képzeld el, milyen érzés lett volna, ha az óvó néni, vagy a szüleid azt mondták volna a kisgyermeki énednek, hogy soha nem lesz belőled az, aki lenni szeretnél!? Még, ha így is gondolták, akkor sem mondták ki! Mert a hitet nem akarták kiölni a lelkünkből, és lássuk be ez a teljesen normális viselkedés: mindenféle áskálódás nélkül mindenkinek meghagyni a lehetőséget, és a jogot arra, hogy óriási álmokat szövögessen.
De, ahogy az évek telnek, és újabb álmaink lesznek, az embert egyre többen próbálják megállítani azok elérésében. Mintha meg akarnának fosztani attól, hogy szabadon dönthessünk életünkről. Számomra ez olyan érthetetlen, hisz kivétel nélkül mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb álmaik, és előttem óriási példaként és húzóerőként állnak azok az emberek, akik hosszas küzdelem, próbálkozás, fejlődés során végre ott vannak, ahova el akartak jutni. Nekem eszem ágában nem lenne bárkinek is azt mondani: milyen kis naiv vagy, hogy azt hiszed, neked ez sikerülhet!
El sem tudom képzelni, hogy bárkivel azt éreztessem, hogy képtelen elérni céljait. Erről talán a hozzám legközelebb állók tudnának mesélni a legtöbbet. HINNED KELL, HOGY KÉPES VAGY RÁ! Adom ki a parancsot sokszor. Mert, ha valaki, akkor én tudom, mennyire szükségünk van a biztató szavakra, a segítségre. Egyetlen emberre, aki olyan szenvedéllyel, és teljes hittel mesél a mi álmainkról, hogy olyan mértékű erővel ruház fel, hogy tényleg azt érezzük, bármit elérhetünk. És én, ha már megadatott – hogy azokban az órákban, mikor nem a saját életemmel foglalkozom, választhatok aközött -, hogy adok, vagy inkább elveszek – hisz lássuk be: mindkettőhöz ugyanannyi energia igénybevétele szükséges -, akkor inkább adok… Mert nem fogom senkitől elvenni a hitet. Senkit nem akarok megfosztani az álmaitól, csak mert épp olyanom van. Nem! Nincs olyanom! Hiszem, hogy hinni kell! Akarnunk kell! El kell indulnunk! Tovább kell mennünk! Mert, mi – még ha van is bennünk némi félsz – legalább merünk nagyokat álmodni. Ha pedig már látjuk a célt, csak el kell indulnunk, és kitartóan kell haladnunk az úton előre! És, ha bízva abban, hogy jó irányba haladunk,újfent és újfent cselekvésre bírjuk magunkat, érezni fogjuk, hogy megéri! Így negatív emberek ide vagy oda, legalább egy lépéssel mindig előttük fogunk járni. Mert míg ők azzal foglalkoznak, hogy megtalálják a módját, hogyan ártsanak nekünk, és hogyan szívják el belőlünk az energiát, nem is veszik észre, hogy ezzel a viselkedéssel helyettünk saját magukat fosztják meg álmaiktól.
