Mikor kislány voltam, hányszor, de hányszor akartam felnőtt nő lenni. A nő, aki kirajzolódott az elmémben. Aki bármit megtehet. Aki független. Akinek nem kell megfelelnie szülei elvárásainak. Akinek nem kell engedélyt kérnie, amikor találkozni akar valakivel. Aki egy igaz csóktól újjá éled. Aki szerelmével a szörnyet herceggé változtatja. Aki végre Hamupipőke lehet egy tündérmesében.
Gyermekként olyan felhőtlenül boldognak, és gondtalannak tűnt a felnőttek élete. Hisz ők szabadon, bármit megtehettek. Hisz ők irányították a saját életüket, és még a mesék is azt súgták: felnőttnek lenni jó! Mi több, nagyszerű!
Disney… elénk festett egy világot, egy álomvilágot, ahol a boldogan éltek, míg meg nem haltak szlogennel még inkább előhívták belőlünk a felnőtt élet iránt egyre jobban bennünk buzgó vágyat.
Teltek az évek, és felnőttünk, és rá kellett ébrednünk: a világ, amit a vásznon láttunk közel sem olyan, mint a valóság. Nincs herceg fehér lovon. Nincsenek hercegnők. Hazugság, titkok, ármány, megcsalás, önzés, erőérvényesítés a tetőfokon. Szex, drogok, szerelmi háromszögek méregként szivárognak be gyerekkorunk tündérmeséibe, rémmesévé változtatva azokat.
– Nem akarok ebben a világban élni! Én nem erről álmodtam kislányként! – tört ki csalódott barátnőm gyermeki énje, teljesen jogosan.
Hisz évek telnek el, mire szembesülünk a ténnyel, hogy az élet nem tündérmese, és utólag visszagondolva, felnőtt fejjel újra nézve a gyerekkori történeteket rájövünk – ha csak egy-egy elrejtett üzenetben is, de – Disney felkészített erre minket. Hisz, ha a herceg annyira szerelmes volt Hamupipőkébe, akkor miért próbáltatja fel az üvegcipőt a királyság valamennyi lányával? Miért nem emlékezett szerelme szemének, vagy hajának színére? Hangjára, vagy bőrének illatára? Miért elégedett volna meg bárkivel, akire passzol a cipő? És, ha már itt tartunk, vajon miért nem készített Disney egyetlen egy mesét sem arról, hogy mi történik a boldogan éltek, míg meg nem haltak után? Talán, mert sosem tapasztalta!? Talán titokban üzenni akart volna, hogy ne is álmodjunk meseszerű befejezésről?
Éveken át hittünk egy mesében. Egy világban, ami ma valljuk be, nem igazán létezik… Egy olyan világban, amiről konkrétumot igazából nem kaptunk, hisz a happy end csókja után gyerekkorunk történetei véget érnek… Pedig a való életben ott kezdődik az igazi történet. És minket mégis annyira megvezettek a boldogsággal kecsegtető, izgalmas utazással teli mesék, hogy alig vártuk, hogy felnőjünk, és saját tündérmesénket éljük. Mit sem sejtve arról, hogy felnőve belecsöppenünk a valóságba, és egy nap majd azt kívánjuk: bárcsak egyszer, egyetlen pillanatra újra gyermek lehetnék…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: