Álmok

Néha mesések, néha rémesek, de egy biztos, felettébb hihetetlenek. Különös, hogy tudatalattink mire képes, mikor eljön az éj, és szemünk lehunyva egy másik világba repítve minket, olykor összekuszálja jelenlegi életünket. Hihetetlen, mi minden zajlik a fejünkben, abban a pillanatban, ahogy elménket elhagyja a tudatos gondolkozás, és megnyílik előttünk egy másik világ.

Azt hiszem, az álmokat a tiszta égen megjelenő csillagokhoz tudnám a leginkább hasonlítani. Nappal észre sem vesszük őket. Ébren is tudjuk, hogy vannak, hogy esténként álmodunk, de a boldog és boldogtalan pillanatok, az élet megannyi szikrázó csodája, az állandó pörgés elrejti őket és, ahogy a Nap ragyogása nem hagyja látni a csillagokat, úgy sziporkázó életünk se engedi, hogy álmaink éber állapotban előtörjenek.

Van, mikor álmunkból felébredve homályos a kép, mint mikor éjszaka felhős az ég. Egy-két halvány emlék talán fel-fel bukkan, ahogy egy-két csillag is megmutatja magát a borús égen, de igazából nem látjuk őket tisztán.

De, van, hogy mikor reggel kinyitjuk a szemünket, olyan kristálytisztán emlékszünk álmainkra, hogy néha úgy érezzük, nem csak egy álom volt. Olyan élesen lebegnek szemünk előtt, mint a tiszta égen a fénylő csillagok és képtelen emlékeket, érzéseket ébresztenek, van, hogy a múltba repítenek, és elmédbe mászva jelzik: azt hitted, már nem jövök, azt hitted, véget ért, de lelkedben még mindig itt vagyok, és a tudatalattidban itt is maradok…

Hogyan képes egy-egy nem várt, és folyamatosan vissza térő álom pillanatok alatt összezavarni olyan stabil érzéseket, amiket hónapokon keresztül hinni véltünk? Mit akarnak üzenni az álmok? Mit akar üzenni egy-egy kép, egy-egy újra és újra elhangzott mondat, egy rég látott személy, amikor szinte a semmiből, villámcsapásként tör be életünkbe?

Hihetetlenek az álmok: felbukkannak, sokszor visszatérnek, de mikor beköszönt a reggel, a valóság berobban a képünkbe, az álmok elillannak, és van, hogy agyunk sokáig kattog a megfejthetetlen üzeneteken, amiket meguk mögött hagynak…